berkenye
SLOVENSKY Magyarul
 tánccsoport
 társulás
 tagok
 fellépések
 galéria
 kapcsolat
 írjatok nekünk

Az egyesületről

A BERKENYE – Kulturális Egyesület-et  2010-ben alapították a Berkenye Néptáncegyüttes tagjai.
Az egyesület fő célja a népi kultúra ápolása és továbbadása, valamint a Berkenye néptáncegyüttes
munkájához szükséges anyagi háttér biztosítása.
Rendezvényeink célja felhívni a közönség, elsősorban a gyerekek és a fiatalok figyelmét a magyar
népművészet szépségeire. Rendszeresen szervezünk a gyerekek részére kézműves foglalkozásokat,
táborokat. Évente több alkalommal látunk vendégül jeles hazai és külföldi néptáncegyütteseket.
Legsikeresebb rendezvényeink:
2014
szeptember Az Ifjú Szivek Táncszínház „Felvidéki kakukktojás“ című előadása
augusztus „Szent István Nap”
február–december „Színes világ” kézműves foglalkozások gyerekeknek
2013
december Berkenye NE „Berkenye – est” című műsorának bemutatója
szeptember „Berkenye Népművészeti Nap”
augusztus „Színes világ” kézműves tábor gyerekeknek
2012
december „10 éves a Berkenye” ünnepi műsor
október Az Ifjú Szivek Táncszínház „Az ördög tánca“ című előadása
2011
december Berkenye NE „Mikor mentem…“ című műsorának bemutatója
október A zselízi Kincső Néptáncegyüttes fellépése
április Az Ifjú Szivek Táncszínház „Levelek“ című előadása
március A Szőttes Kamara Néptáncegyüttes fellépése
2010
december „Ajándék a karácsonyfa alatt“ Berkenye NE karácsonyi ünnepváró műsora
  Úrad vlády SR
  Kultúra
  národnostných menšín –

Betlehem Gabor Alap
  Trnavský
  samosprávny kraj –

  Nagyszombat megye
  Obec Košúty –
  Kosút község

  CSEMADOK –
  Szlovákiai Magyar Társadalmi

  és Közművelődési Szövetség